Az új külügyi vezetés már hivatalba lépése első napján szembesülni fog olyan akut kérdésekkel, amelyekre nagyon hamar adekvát választ kell majd adnia. Nem szabad megengedni, hogy az új vezetést felkészületlenül érje ez a kihívás. Ebből kifolyólag érdemes minél előbb beazonosítani ezeket a sürgető kérdéseket, és megkezdeni a gondolkodást arról, hogy milyen stratégiát szükséges követni. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az alábbi írás mindenre kiterjedően számba veszi a hivatalba lépést követő néhány héten belül választ igénylő témákat és kérdéseket, majd javaslatokat is megfogalmaz a felmerülő problémák rövid időn belüli hatékony kezelésére.
Az új külügyi vezetés hivatalba lépése első 100 napjában várható kihívásokról
“A hídon akkor megyünk át, amikor odaértünk!” – Tegyük fel, hogy a mostani ellenzék odaér a hídhoz és megkezdi az átkelést. Új kormány, új külügyminiszter, új korszak, első napok a Bem téren. A 2014-ben látott szívélyes átadás-átvételi kézfogások a minisztérium Ganz utcai protokollbejáratánál ezúttal valószínűleg elmaradnak. Fontosabb azonban, hogy a külvilágban mi fogadhatja az új külügyi vezetést, milyen azonnali teendők és határidők merülhetnek fel.
Egy 2026-ban felálló új magyar külügyi vezetés dolga egyszerre lehet nagyon könnyű és nagyon nehéz. Könnyű, amennyiben pusztán annál a ténynél fogva, hogy nem azonos az elmúlt évtizedben szinte minden szövetségesével ütközött elődjével és nem vetül rá a Moszkva-barátság gyanúja, belépésekor szövetségeseink részéről valószínűleg megkönnyebbülés és pozitív, támogató figyelem fogja fogadni. És nagyon nehéz is, mert ez a környezet ugyanakkor várhatóan számos, a NER eddigi külpolitikája nyomán elkerülhetetlenül felmerülő kérdést és elvárást fog megfogalmazni, ráadásul teszi ezt egy olyan turbulens geopolitikai környezetben, amelyben egyébként is sok fontos döntést kell rövid idő alatt meghozni. Hosszas „mézeshetek” így nem fognak megadatni az új vezetésnek, a gondtalan ismerkedésre nyitva álló időablak nem lesz túl nagy. A diplomáciai aprómunkának kevéssé kedvező geopolitikai környezet mellett a NER eddigi külföldi támogatóinak nyílt vagy alig palástolt ellenszenvével is számolni kell. Ilyen körülmények között egy mégoly pozitív belépő után is könnyű megbotlani.
Őszinte mosolyok…
Az eddigi konfliktusos kérdések feloldását váró európai szövetségeseink pozitív, támogató figyelme erősen valószínűsíthető, ugyanakkor az új magyar vezetésre nem feltétlenül fognak megváltóként tekinteni – konkrét viszonyulásuk az első tettek, intézkedések és gesztusok nyomán fog kialakulni. (A magas várakozások, amelyekhez képest azután könnyű csalódni, ebből a szempontból inkább hátrányt jelentenek.) A jelenlegi geopolitikai helyzetben a Magyarországgal fennálló vitás kérdések számának csökkentése partnereink számára azzal kecsegtet, hogy ezeket lezárva (vagy számukat jelentősen lecsökkentve) figyelmüket és kapacitásaikat más, fontosabb területekre irányíthatják, illetve azokon előrelépést érhetnek el. Ehhez járul az a – Brüsszelben és egyes tagállami fővárosokban is elő-előbukkanó – vélekedés, hogy a 2026. áprilisi magyar választások, valamint a 2027. áprilisában megtartandó (és a szélsőjobb erősödése miatt minimum rizikósnak elkönyvelt) francia elnökválasztás közötti szűk év értékes időablak: olyan, az összeurópai biztonságot és külső-belső ellenállóképességet megerősítő közös döntések meghozatalára kínál lehetőséget hazánk mostaninál konstruktívabb hozáállása esetén, amelyek nagymértékben segíthetnek lecsökkenteni az Európai Unió és tagállamai zsarolhatóságát (és amivel a potenciális „új Orbánok” mozgásterét is meg lehet kötni). Éppen ezért várható, hogy a korábbi problémás vagy konfliktusos ügyek és álláspontok az új budapesti vezetés hivatalbalépését követően nagyon gyorsan elő fognak kerülni, és ezekre megoldást, vagy legalább új megoldási javaslatokat fognak várni, méghozzá hamar.
Európai Uniós dimenzióban ez egyes magyar kül- és szakpolitikai álláspontok gyors felülvizsgálatának igényét, illetve az erre vonatkozó határozott várakozásokat jelenti. Ezzel az elvárással az új magyar vezetés hivatalbalépését követően legkésőbb 3-4 héten belül, a soron következő tanácsi üléseken szembesülni fog. Ekkorra az új magyar álláspont körvonalainak már látszódniuk kell a napirenden lévő kérdésekben, amelyek között olyan szenzitívek is lesznek, mint például Ukrajna pénzügyi támogatása vagy szankciós ügyek, vagy a háttérben olyan intézményi kérdések, mint a döntéshozatal a közös külpolitika területén. (A magyarországi jogállamiság helyzete várhatóan inkább a befagyasztott EU-támogatások felszabadításával, illetve az ahhoz szükséges intézményi átalakításokkal összefüggésben, vagyis kevésbé külpolitikai kontextusban jöhet elő.)
A konkrét határidőkhöz: A választások időpontjához képest kb. bő egyhónapos különbséggel számolva az új kormány megalakulására alapesetben május közepén vagy második felében, legfeljebb június elején lehet számítani, az óra ekkortól ketyeg. A ciprusi elnökség félévére jelenleg ismert naptár szerint informális külügyminiszteri, illetve Európa-ügyi miniszteri találkozó lesz 2026. május 10-11-én, Külügyek Tanácsa (KÜT) május 11-12-én és június 15-én, Gymnich formátumú (informális) KÜT május 27-28-án, Általános Ügyek Tanácsa (ÁÜT) május 26-án és június 16-án; Európai Tanács (EiT) ülés június 18-19-én. A májusi üléseken még valószínűleg a régi gárda vehet részt, de az új csapat már „elcsípheti” a május végi Gymnich-et, a júniusi KÜT-öt és ÁÜT-öt, valamint az EiT-et. (A nyári szünet előtti utolsó, júliusi ülésekre vonatkozóan a második félév ír soros elnökségének részletes eseménynaptára még nem ismert.)
Az EU-s tanácsi formációk mellett érdemes szem előtt tartani a tervezett ankarai NATO csúcs 2026. július 7-8-i időpontját is, mint álláspontok kidolgozására vonatkozó határidőt a NATO politikai napirendjén szereplő védelmi és biztonságpolitikai ügyekben.
Az egyes EU-tagállamokkal való kétoldalú viszonyokban a kezdeti pozitív figyelem, illetve a várakozások kettőse várhatóan hasonlóan alakul. Az első időszakban – akár az EU tanácsi ülések margóján, akár más alkalommal – valószínűleg számos miniszteri vagy magasabb szintű találkozóra kerülhet sor, amelyeket partnereink egy része kifejezetten igényelni fog, különösen a Magyarországon jelentősebb befektetésekkel jelen lévő országok vezetése. (A június 15-i KÜT, illetve a 18-19-i EiT margóján például jó eséllyel lehet az új külügyminiszternek, illetve kormányfőnek számos ilyen találkozója.) Ezeken az első udvariassági körök után előkerülhetnek a rázósabb ügyek – valószínűleg lesz, aki már kész problémalistával érkezik. Ha ezekre nem is feltétlenül várnak majd egytől egyig rögtön kész megoldást vagy választ, azt minden bizonnyal igen, hogy legalább a későbbi megoldáshoz vezető folyamatban mielőbb meg lehessen állapodni. Ezek az ügyek az aktuális európai kérdések mellett (Ukrajna, energiapolitika, stb.) kiterjedhetnek bármilyen, az elmúlt időszakban felmerült zavaró körülményre a kétoldalú kapcsolatokban.
Ilyenek lehetnek példának okáért a Magyarországon jelentősebb érdekeltségekkel rendelkező európai cégek ügyei, például a NER által extra adókkal és adminisztratív korlátozásokkal sújtott német kiskereskedelmi láncok helyzete, a bankadó által hátrányosan érintett német, osztrák, francia vagy belga tulajdonban lévő pénzpiaci szereplők sérelmei és igényei, vagy a 2022-23 során kormányzati célkeresztbe került és ennek nyomán (pl. a bányajáradék emelésével) nehéz helyzetbe hozott vagy akár államilag felvásárolt osztrák, német és francia építőanyag-gyártó cégek sérelmei. Felmerülhetnek az eddigi évek intézményes korrupciójával kapcsolatos panaszok, vagy éppen nagyobb horderejű, partnereink állampolgárait érintő konzuli vagy igazságszolgáltatási vonatkozású ügyek (pl. az ún. „antifa-per” szereplőivel kapcsolatban, ld. Maya T. ügye), és ezekhez kapcsolódva a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatos felvetések is. Ugyancsak terítékre kerülhetnek az elmúlt évek olyan problémás megnyilvánulásai, mint például a Szijjártó-Sikorski vagy Orbán-Zelenszkij csörték és az utánuk maradt rossz hangulat.
Mivel számos felmerülő ügy konkrét ágazati politikát érint, adott esetben jogszabály-változtatási igényt is megfogalmazva (és költségvetési kihatásokkal), ezekkel kapcsolatban első alkalommal főleg a jó szándék fogalmazható meg; várható ugyanakkor, hogy a magyar oldalról megfogalmazott ígéretek megvalósulását folyamatosan követni fogják (illetve nem megfelelő teljesülés esetén számon is kérni).
A javításra váró kétoldalú kapcsolatok közül külön kiemelendő az Ukrajnával való, amelynek teljes újraindítása („reset”) nem spórolható meg, már csak annak európai és világpolitikai összefüggései miatt sem. Valószínűsíthető, hogy hosszabb „terápiára” lesz szükség, amelynek kezdő lépéseit az ukrán fél – az európai szövetségesek figyelmétől kísérve – mielőbb szeretné megejteni (és ez lehet a magyar érdek is). Egy indító kétoldalú külügyminiszteri találkozóra valószínűleg mindkét oldalról lesz igény és gyorsan sor is kerülhet rá (már csak azért is, mert Ukrajna sokszor jelen van a különbözö európai tanácsi formációk ülésein). Egy ilyen deeszkalációs célú találkozóval szemben azonban a legalacsonyabb elvárás is az lehet, hogy kijelölje a leginkább zavaró elemek megoldásának módszerét és javasolt időhorizontját.
…és kevésbé őszinték
A NER jelenlegi ideológiai és politikai szövetségesei a magyarországi hatalomváltást valószínűleg problémaként fogják megélni és nem feltétlenül a kétoldalú viszony további javításán fognak munkálkodni.
A szomszédos államok közül a NER-rel (valamint Moszkvával) a legjobb viszonyt ápoló jelenlegi szlovák ás szerb vezetés tartogathatja az új magyar külpolitika számára a legtöbb buktatót és az sem kizárható, hogy Oroszország valamilyen módon felhasználhatja őket a magyarországi befolyásának megőrzését célzó és az új magyar kormány mozgásterének csökkentésére irányuló esetleges lépéseihez [ld. lentebb]. Ennek legkézenfekvőbb – de nem egyedüli lehetséges – eszköze a helyi magyar kisebbséggel jelenleg fennálló status quo valamilyen kedvezőtlen megváltoztatása lehet, ami kényszerpályára küldheti az új budapesti vezetést, illetve értékes külpolitikai kapacitást köthet le egy egyébként is mozgalmas időszakban. Megjegyzendő, hogy Szlovákiában parlamenti, Szerbiában pedig parlamenti- és elnökválasztást tartanak 2027-ben, ami miatt várhatóan mind a pozsonyi, mind a belgrádi vezetés fokozatosan egyre inkább befelé fog koncentrálni – ugyanakkor egyik sem fog visszariadni a „magyar kártya” felhasználásától, amennyiben ez érdekében áll.
Mozgalmasan alakulhatnak a magyar-amerikai kapcsolatok egy hatalomváltást követően, figyelemmel a NER és a Trump-adminisztráció közötti szoros ideológiai szövetségre és az amerikai fél nyílt, a NER-t támogató állásfoglalásaira. A jelenlegi washingtoni vezetés gyors hangulatváltozásainak ismeretében felelősséggel nehéz megjósolni az első reakciókat, illetve azok időzítését, mindenesetre a megváltozott helyzetben valószínű, hogy a vezetők közötti kapcsolat legalábbis kezdetben sokkal kevésbé lesz szívélyes – ez a kezdeti amerikai távolságtartás megnyilvánulhat egyebek mellett az új kormány tisztségviselőinek látványos ignorálásában, washingtoni fogadásuk elutasításában vagy folyamatos elodázásában is, adott esetben megfűszerezve az elnök ismert közösségi médiás tirádáival. Az adminisztráció figyelméért és jóindulatáért így minden bizonnyal meg kell majd küzdeni – és akkor is valószínűsíthetően inkább Rubio külügyminiszter, mint a Fehér Ház lehet első körben a reális kapcsolódási pont. (Figyelemmel több európai vezető kellemetlen pillanataira az Ovális Irodában az elmúlt évben, ez nem biztos, hogy az adott konstellációban feltétlenül problémaként értékelendő.) A MAGA-mozgalom, illetve annak kemény magja emellett megpróbálhat ideológiai (és praktikus) segítséget nyújtani az ellenzékbe szorult NER-vezérkar újbóli helyzetbe hozásához, például narratívájának kihangosításával, így médiaszereplések lehetőségével, komor hangulatú ideologikus magyarországi médiariportokkal, vagy akár magas szintű találkozókkal és rendezvényekkel – látható kontrasztban az új kormányzat ignorálásával. (Kézenfekvő gesztus lehet a már nem kormányfő Orbán látványos fehér házi fogadása, miközben ezzel párhuzamosan az új magyar miniszterelnök nem kap időpontot.) Szoros vagy vitatott választási eredmény esetén késztetést érezhetnek asszisztálni egy esetleges „magyar január 6-hoz”, akár az elnök bevonásával (akinek karaktere ismeretében nehéz lesz ennek ellenállnia).
Egy esetleges magyar-amerikai mosolyszünetben némileg bizarr módon fordított szereposztásban akár meg is ismétlődhet a korábbi demokrata adminisztrációk és a NER közötti egykori dinamika. A Trump-adminisztráció által eddig látványosan lecsavart, még a korábbi adminisztrációk idején a NER-rel szemben megfogalmazott amerikai aggályok és bírálatok, illetve az olyan problémás ügyek, mint a magyarországi korrupció amerikai cégeket is érintő megnyilvánulásai vagy Budapest Kínával való eddigi túlzottan szívélyes kapcsolatai, hirtelen ismét az asztalra kerülhetnek, ezúttal már az új kormánynak címezve. Az új külügyi vezetésnek ebben a helyzetben szüksége lehet viszonylag gyorsan bizalomépítő lépésekkel előállni a Trump-adminisztráció legalább részbeni megnyugtatására, illetve azt mérlegelnie, hogy mennyi energiát fektessen az Atlanti-óceán innenső partján még szélsőjobboldali körökben is rendkívül népszerűtlen amerikai adminisztrációval való kapcsolatépítésbe (miközben Trump elnök már nem indulhat újabb ciklusért 2028-ban és pártjának esélye van kisebbségbe kerülni a Képviselőházban a 2026. novemberi félidei kongresszusi választásokon).
Oroszország hatalmi ambíciói és térnyerési szándéka valószínűleg tartós jelenség marad Közép- és Kelet-Európában, ami az EU és a tágabb euroatlanti szövetségi rendszer gyengítésére és egységének megbontására irányul, végső soron pedig a liberális demokratikus nyugati berendezkedést tekinti ellenfelének és célpontjának. Mivel ebben Magyarország sokáig értékes eszköze volt és valószínűleg továbbra is szeretné így használni, a meglévő kapcsolatokat és kitettségeket is ennek elérésére fogja mobilizálni. Várható, hogy az orosz befolyásolási törekvések a parlamenti választások után nem szűnnek meg, sőt egy budapesti hatalomváltás esetén inkább intenzifikálódnak és arra fognak irányulni, hogy a hatalomból kiesett itteni klienseiket ismételten helyzetbe hozzák, illetve aktívan hátráltassák egy új magyar külpolitika és viszonyrendszer kialakítását. Ennek eszközeként az orosz titkosszolgálatok egyebek mellett keresni fogják a lehetőséget az új magyar vezetésbe, illetve annak politikai hátországába való behatolásra, egyes döntéshozóik (anyagi előnyökkel, „kompromat” útján, vagy egyéb módon való) megkörnyékezésére és lehetőség szerint „átfordítására” is.
Az orosz törekvések középpontjában valószínűleg az új kormány (kül)politikai mozgásterének szűkítése, illetve belpolitikai destabilizációja áll majd a tágabb térségünkben megismert hibrid műveletekkel, a NER-elit (és velük saját befolyása) újbóli hatalomra segítése érdekében. Amennyiben a számukra sikertelen választások után a NER akármilyen okból egy „magyar január 6.” forgatókönyve mellett dönt, az abban való orosz részvétel nem valószínűtlen.
Az orosz befolyásolásra felhasznált eszközök változatosak és valószínűsíthetően egyre kevésbé szemérmesek; közülük számos már korábbról ismerős lehet (pl. a 2000-es évek Ukrajnájából).
- Ezek közé tartozhat a NER házi sajtóját is felhasználó fedett vagy nyílt orosz propaganda ellenzékbe került szövetségeseik narratívájának támogatására, illetve a kormány és a tágabb európai döntéshozói kör diszkreditálására.
- Várható a magyar külpolitikai törekvések akadályozása, különosen a nemzetközi szervezetekben. Ez nem csak egyes határozatokra vagy jelölésekre terjed ki, de szisztematikus törekvés lehet Moszkva részéről a tervezett magyarországi reformokról szóló nemzetközi diskurzus számukra (és az ellenzékbe szorult egykori NER számára) kedvező befolyásolása, eltorzítása is [részletesebben ld. lentebb].
- Moszkva kedvelt eszköze az „energiafegyver” bevetése, amire a 2000-es évektől kezdve számos példát láthattunk a tágabb régióban. Az ország energiaellátásával (legyen az olaj, gáz vagy nukleáris fűtőelem) való zsarolás bel- és külpolitikailag is nehéz helyzetbe hozhatja az új kormányt.
- Nehézségek várhatók az ellentmondásos futó projektek esetleges felülvizsgálata esetén (pl. Paks-II) – számos, eddig nem ismert kedvezőtlen szerződési kitétel, „apróbetűs rész” kerülhet hirtelen napvilágra.
- Valószínűsíthető a törekvés és próbálkozások egyes döntéshozók vagy fontos szereppel bíró háttéremberek megkörnyékezésére, „átfordításuk” megkísérlésére úgy információszerzés, mint a születő döntések befolyásolása céljából.
- Bizonyos helyzetekben nem zárhatók ki egyéb, az ország destabilizációját célzó, potenciálisan széles skálán mozgó aktív titkosszolgálati műveletekre is (kisebb vagy nagyobb szabotázsok, etnikai vagy szociális feszültség szítására irányuló lépések, szélsőséges mozgalmak intenzív támogatása, stb.).
Az orosz befolyásolási törekvések kezelése az első pillanattól nagy tudatosságot igényel és túlmutat a hagyományos külpolitikán. Visszaszorításuk a nemzetbiztonsági szervekkel való szoros együttműködésben lehetséges, amelynek része kell legyen egyebek mellett az államigazgatás (és a parlamenti pártok) fertőzöttségének felmérése és csökkentése, valamint a hazai orosz érdekeltségekhez kapcsolódó pénzmozgások szoros szemmel tartása. Szükséges lesz hivatalosan is feltárni és igazolni a választási kampány során történt orosz beavatkozásról a nemzetközi sajtóban megjelent információkat, illetve azok hátterét. Az új külügyi vezetésnek emellett az első naptól szüksége lesz olyan, adott esetben a szimpla tiltakozásnál erősebb diplomáciai válaszlépés-alternatívákra, amelyekkel szükség esetén élhet – a nemzetközi sajtóban napvilágot látott értesülések nyomán például nehezen elképzelhető olyan forgatókönyv, ami ezen értesülések beigazolódása esetén nem jár a budapesti orosz nagykövetség egyes munkatársainak kiutasításával, vagy a misszió létszámának korlátozásával. Ilyen esetben fel kell készülni a szimmetrikus (vagy éppen látványosan aszimmetrikus) orosz megtorló intézkedésekre is. Az Oroszországtól való függés csökkentését emellett az ágazati politikákban (pl. energiapolitika) is hangsúlyozottan érvényesíteni szükséges.
Oroszországgal szemben Kína, bár érdekeit keményen és következetesen érvényesíti, némileg eltérő politikai stílusa nyomán valószínűleg nyilvánosan kevésbé fog ellenséges hangot megütni egy új magyar kormánnyal szemben (mint ahogy például Oroszországgal ellentétben a NER-rel szintén pozitív viszonyt ápoló kínai vezetés nem nevezett meg saját favoritot sem a választások előtt). Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kívánná minimum tartani eddigi magyarországi és régiós pozícióit, illetve nem óhajtana profitálni eddigi befektetéseiből. Rövid távon Peking valószínűleg – némi távolságtartással – kivárja az új budapesti vezetés első lépéseit és azok fényében dönt a továbbiakról. Ez lehetőséget ad az új magyar külügyi vezetésnek a kínai felet legalább részben megnyugtató üzenetek kidolgozására és célba juttatására – bár az ország EU-tagságából fakadó kötelezettségek, valamint a Peking által hazánknak szánt hídfő-szerep közötti ellentmondást ezek az üzenetek önmagukban nem fogják feloldani. Az egyes vitatott futó projektek (Budapest-Belgrád vasút, akkumulátor- és elektromosautó-gyártás) esetleges felülvizsgálata esetén a nehézségek az itteni befolyását, illetve befektetéseit féltő kínai féllel borítékolhatóak.
Önmagán túlmutató szimbolikus jelentősége miatt megemlítendő még, hogy a Netanjahu-kabinet legszorosabb támogatói közé tartozó NER bukása próbára teheti a magyar-izraeli kapcsolatokat is, különösen amennyiben az új budapesti vezetés álláspontja közeledik az európai fősodorhoz az izraeli háborús cselekmények megítélésében. Ez adott esetben olyan, antiszemitizmus-vádakat is tartalmazó nyilatkozatokhoz vezethet, amit a NER hátramaradt médiája minden bizonnyal örömmel hangosít ki belpolitikai használatra.
Potenciális bonyodalmak nemzetközi szervezetekben
Kellemetlen meglepetésekbe futhat bele a hazai reformokon dolgozó új vezetés egyes nemzetközi szervezetekben. Bár a demokratikus fejlődés és az emberi jogok őreként alapították őket, ezeknek a fórumoknak az eljárásai némi rákészüléssel és minimális kreativitással viszonylag könnyen kiforgathatók, és az így politikai zombivá tett procedúrák az alapító célokkal ellentétesen a demokratikus rendet helyreállítani törekvők ellen is felhasználhatók – ráadásul a patinás nemzetközi szervezet pecsétjével és logója alatt. Az ilyesmi pedig nem feltétlenül áll távol az orosz érdekérvényesítés működésmódjától (és igazság szerint napjainkban arra sem lenne biztonságos nagy téteket tenni, hogy az amerikai diplomácia ennek keményen ellen fog tartani).
A kellemetlen meglepetések sora akár már a választás utáni napokban megkezdődhet, amikor az EBESZ választási megfigyelő missziója közzéteszi jelentését. Tekintettel azon értesülésekre, hogy a misszió körül az orosz elnökhöz közeli figurák tűntek fel,[1] nehéz elhessegetni a gyanút, hogy Moszkvában eljátszottak a gondolattal, hogy adott esetben, szoros vagy vitatott eredménynél néhány, a jelentésben elhelyezett megfelelő passzus (vagy éppen egyes visszaélésekről szóló részek célzatos felvizezése vagy kihagyása), illetve a rájuk építhető propaganda segítségével nemzetközi (vagy annak látszó) nyomást lehessen kifejteni a NER számára kedvező végkifejlet érdekében, illetve alá lehessen ásni egy következő, eltérő színezetű magyar kormány legitimitását.
Fentieken túl a tervezett magyarországi intézményi reformokkal szemben a hatalomból kiesett NER-vezérkar, adott esetben nemzetközi szövetségesei segítségével, hosszas utóvédharcokat folytathat, így különösen az ENSZ emberi jogi testületein és hivatalain (Emberi Jogi Tanács, Emberi jogi főbiztos hivatala és a hivatal tematikus jelentéstevői) keresztül; az Európa Tanács (ET) közjogi kérdésekkel foglalkozó Velencei Bizottsága és Parlamenti Közgyűlése keretei között, valamint adott esetben az olyan specializált nemzetközi tisztségviselőkön keresztül, mint az EBESZ sajtószabadságért felelős biztosa. Ezekben a fórumokban, illetve nemzetközi funkcionáriusokon keresztül fordított szereposztásban megismétlődhetnek a 2010-es évek első felében lezajlott viták, amelyekben ezúttal a hatalomból kiszorult NER-vezérkar tetszeleghet a jogvédő/áldozat szerepében (miközben narratívájukat az orosz, illetve az azt átvevő magyar belföldi propaganda hangosítja ki, mondandóját az érintett nemzetközi szervezet logójával hitelesítve).
Fentiek mellett rövid említést érdemel még az Európai Parlament, amelyben a NERE politikusainak is helyet adó Patrióták pártcsaládja és szövetségeseik (illetve a parlamenti patkó másik szélén helyet foglaló orosz-szimpatizánsok) aktív közreműködésével – és az orosz és oroszbarát propaganda kihangosításában – ugyancsak terítéken lehetnek a magyarországi változások. Ennek bizonyos mértékig elébe lehet menni azzal, hogy az újdonsült kormánypárt saját pártcsaládján, illetve a vele szimpatizáló más képviselőcsoportokon keresztül bemutatja, illetve népszerűsíti saját narratíváját.
Budapesti buktatók
Az új magyar külpolitika kialakításával szembeni első kihívások egy sajátos csoportja nem külföldről, hanem az országon belülről érkezhet és alaposan próbára teheti az új külügyi vezetést. Ezek a kihívások közjogi és belpolitikai természetűek.
A jelenleg hatályos alaptörvényi szabályozás szerint a nagykövetek kinevezése és felmentése az államfő jogköre. Tekintettel arra, hogy a tisztség jelenlegi betöltője a NER-nek köszönheti pozícióját, hatalomváltás esetén nem kizárható, hogy aktív ellenzéki alapállást vesz fel. Egy esetleges, a kormány és az államfő közötti jogi és politikai bozótharc során pedig az államfő akár úgy is dönthet, hogy nem írja alá az elé terjesztett misszióvezetői kinevezéseket. Ez az ötlet nem lenne egyedülálló a térségben: hasonló módszerrel él jelenleg a PiS által jelölt Karol Nawrocki lengyel elnök a Tusk-kabinettel szemben. A misszióvezetők cseréjének államfői blokkolása fontos eszközétől foszthatja meg az új külügyi vezetést, hiszen nem tudja üzeneteit a megfelelő szinten képviselve eljuttatni partnereihez egy olyan időszakban, amikor ezeket az üzeneteket egyébként is nagy érdeklődéssel várnák.
Létezik a misszióvezetői cserék akadályozásának kifinomultabb módja is, amelyre a 2010-et megelőző években is volt már példa. A nagykövetjelöltek parlamenti meghallgatása során a Külügyi Bizottságban és az Európai Ügyek Bizottságában a jelöltről való szavazáskor a képviselők ugyanis rendszerint szóban is jelzik pártjuk álláspontját és a múltban ilyen esetekben a NER akkor még ellenzékben lévő későbbi vezetői, képviselői időnként nem túl palástoltan adták az általuk nem támogatott (egyébként sok esetben karrierdiplomata) jelöltek tudtára, hogy pártjuk újbóli hatalomra kerülése esetén számíthatnak megbízatásuk idő előtti megszüntetésére. Egyes esetekben ez a jelölt megbízatástól való elállásához vezetett. A karrierdiplomatákra való ilyetén politikai nyomásgyakorlásra valószínűsíthetően ismételten számítani kell. Az ennek kitett köztisztviselők szemében a helyzenek sajátos súlyt adhat, különösen egy szorosabb választási eredmény esetén, hogy parlamenti képviselőként valószínűsíthetően a minisztériumuk ismert – és visszatérésre készülő – volt vezetői fogalmazzák meg számukra ezeket a baljós üzeneteket a Külügyi Bizottságban. Ezekre a helyzetekre mind a felkészülő misszióvezető-jelölteket, mind az érintett bizottságokban helyet foglaló, az új kormányt támogató képviselőket érdemes lehet előre felkészíteni.
Fentiek mellett, a 2002-es kormányváltás tapasztalatai nyomán ugyancsak megemlítendő a „felperzselt föld taktikája” egy, az új kormány mozgásterét csökkentő általános politikai stratégia részeként. Az adott évben rendelkezésre álló költségvetési források minél nagyobb hányadának elköltése vagy lekötése az átadás-átvétel időpontja előtt – a többi tárcához hasonlóan – a Külügyminisztérium új vezetését is azzal fenyegeti, hogy elgondolásainak magvalósítása (kiutazások, rendezvények, stb.) pénzügyi természetű akadályokba fog ütközni egy diplomáciailag potenciálisan nagyüzemnek számító időszakban.
Ugyancsak nagy nehézséget fog jelenteni az új külügyi vezetés számára a külügyi igazgatás szétzilált állapota, amelynek teljes újraépítése rengeteg időt és energiát fog elvinni az első időszakban; ez a kérdés azonban meghaladja a jelen elemzés kereteit.
Néhány szerény javaslat
Mint a fentiekből is látható, az új magyar külügyi vezetésnek nem adatnak hosszú „mézeshetek” hivatalba lépését követően. Az első napok-hetek tumultuózus jellege ugyanakkor némi előzetes gondolkodással, célzatos felkészüléssel, „előre dolgozással” valamelyest mérsékelhető. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a választások és az új kormány megalakulása között relatíve hosszú idő (kb. egy hónap) telik el, ez az előreláthatólag néhány hetes időablak ad némi lehetőséget az első hivatali napra (és az azt követőkre) való előkészületekre. A magunk részéről a következőket javasoljuk megfontolásra.
- Bár a külügyminiszter-jelölt valószínűleg már eddig is számos szakértővel dolgozott együtt, egy, az átmeneti időszakra szóló, felkészülést segítő, félig-meddig formalizált csapat (’transition team’) választások utáni felállításával a minisztérium átvételére való felkészülés intézményes formát ölthetne. Ebben a csapatban már helyet kaphatnának az egyes felsővezetői posztokra kiszemelt személyek, illetve a leendő új kormányzó párthoz szervezetileg nem kötődő, de az új magyar külpolitika kialakítását támogató szakértők is. Itt összpontosulhatna a felkészülés a kormányzásra – itt születhetnének meg az első álláspont-tervezetek, itt lehetne prioritás szerint rangsorolni az egyes relációkat és tervezett találkozókat (mely vezetőkkel sürgős találkozni, melyekkel kevésbé égető), megkezdeni az egyes prioritizált relációkhoz köthető problematikus ügyek feltérképezését és problémalista összeállítását, megoldási javaslatokkal, kitalálni a minisztérium új struktúráját, valamint akár megkezdeni a gondolkodást konkrét középvezetői és misszióvezetői jelölésekről. Ezen erőfeszítéseknek köszönhetően az átadás-átvétel körüli kapkodás valamelyest mérsékelhető.
A ’transition team’ alá rendelve új szintre léphet az informális kapcsolatépítés a prioritizált partnerekkel a meglévő csatornákon (pl. EP-képviselők és pártcsaládok, team-tagok meglévő kontaktjai, stb.) keresztül. Fel lehet mérni, hogy kitől milyen esetleges további segítségre lehet számítani az első időszak kihívásainak kezelésében (pl. mielőbb kapcsolatot kiépíteni valamely „Trump-suttogó” hírében álló európai vezetővel, energiaügyekben fontos szerepet játszó szereplőkkel való kapcsolatépítés, stb.).
- A parlamenti bizottsági helyek elosztásakor érdemes lehet a Külügyi Bizottság és/vagy az Európai Ügyek Bizottsága elnöki posztjának megtartására törekedni az új kormányzó párt számára, illetve a bizottság tagjai közé minél több, a külpolitikához legalább minimálisan kötődő és értő, agilis képviselőt delegálni, és őket a rájuk váró feladatra megfelelően felkészíteni (például a ’transition team’ által), illetve megfelelő szakértőkkel ellátni őket.
- Figyelemmel az esetleges orosz (vagy egyéb) befolyásolási kísérletekre, fontos az első pillanattól súlyt fektetni a leendő vezetők és a külügyekkel foglalkozó politikusok és háttéremberek integritásának megőrzésére, illetve tudatosítani bennük és megtanítani őket az esetleges befolyásolási kísérletek felismerésére és felelős kezelésére.
- A belföldi vezetői és misszióvezetői pozíciókra előnyös lehet egy meritokratikus alapokon nyugvó, transzparens egységes jelölési politika kidolgozása, hogy az egyes személyi kérdések ne támadható módon dőljenek el.
[1] https://www.theguardian.com/world/2026/mar/19/concerns-over-role-ex-putin-interpreter-hungary-daria-boyarskaya